Cserey Gábor, az első játékos, aki az utolsó kérdést is tudta a "Legyen Ön is milliomos"-ban.

Egy újság riportja Vele:

- Az utolsó perceket éli a sztárrá válás előtt.

- Amikor kijöttem, miután nyertem, a tévések rám néztek, és azt mondták: "Nem irigyeljük, ami magára vár". Azóta rengeteg interjút adtam, és azért elviselhető. Csak tudjam beosztani az időt!

- Milyen reményekkel ment be?

- Azzal, hogy én legyek az első, aki túljut mind a tizenöt kérdésen. Elsősorban nem a pénz érdekelt.

- Fel lehet készülni?

Megfelelő önbizalommam kell a feladat elé állni. Az első diplomámnál még én is izgultam. Azóta megtanultam megnyugodni. 2001-ben szereztem a harmadik diplomámat az Államigazgatási Főiskolán, és ekkor már meg tudtam tenni, hogy újságot olvasgassak a védés előtt. Nem múlik rajtam semmi. Mint ahogy a játékon sem.

- Trenírozta az agyát a játék előtt?

- Néztem a játékokat, láttam, hogy mostanában gyakran tesznek fel mitológiai és komolyzenei kérdéseket. Ezeket egy kicsit átnéztem. Egyébként mindig is sokat olvastam. Két hét alatt nem lehet felkészülni. Egy élet alatt - talán igen.

- Mesélte, hogy teljesen nyugodt volt. De a húszmilliós kérdésnél úgy tűnt, elbizonytalanodott.

- Annál én is azt gondoltam, nem biztos, hogy meg tudom válaszolni. Az volt a kérdés: ki írt variációkat és fúgákat Handel egyik művére. Kiválasztottam a helyeset: Brahmsot.

- Honnan tudta?

- Fogalmam nincs. Mindig próbáltam megválaszolni a kérdést, mielőtt még előugrottak volna a variációk. Akkor Brahms jött. A negyvenmilliós kérdés már könnyebb volt: ha kétszázezres lécsőfoknál teszik fel azt, mióta volt Pozsony a magyar öszággyűlés intézményes székhelye, akkor azonnal bejelölöm a mohácsi vészt, 1526-ot. Leginkább az "intézményes" szó zavart meg, ezért tétováztam.

- Mi segített?

- Tudtam, hogy tudom. Ehhez a játékhoz szerencse is kell. A filmek és a könnyűzene például a gyengém - szerencse, hogy csak magyar filmes kérdést kaptam.

- Van kabalája? Kifordított trikó vagy szerencsezokni?

- Semmi ilyesmi. A lányom szerette volna, ha elviszem a kabala-állatát, de otthon hagytam.

- Megnyerte a negyvenmilliót.

- Akkor megnyugodtam. És arra gondoltam, nehogy hasta essek, amikor lekászálódom a székből. Meg is botlottam, de csak sikerült megmaradnom. Szerintem Vágó is "megzakkant" egy kicsit. Az adás végén elfelejtette átadni a bankkártyát. Aztán a nyakamba borultak a szüleim és a játékosok is. A stábtagok is gratuláltak.

- Mikor jön a pénz?

- Adás után két héttel.

- Mi lesz a sorsa?

- Esküvő lesz. Ezt elmondom mindenkinek, így a lányom most már kénytelen lesz férjhez menni. Veszek egy új autót, és felújítom a lakásunkat.

- Utazás?

- Ó, persze! Kamcsatkára akartam elutazni. Annyira gyönyörű! A gejzírek! A kék tavak! Sajnos, az iroda, ahol kinéztem az utat, idén már nem szervezi meg. Izland is jó lenne, de húzós az ára...

- Na de negyvenmillióból...

- Nem negyven! Adózni kell belőle, huszonhatmillió marad. Így aztán Franciaországba megyünk két hétre, saját szervezésben.

- Tehát akkor visszamegy dolgozni.

- Hogyne. És nem csak a pénz miatt. Szeretem a munkámat!  A társadalombiztosításnál vagyok osztályvezető. Már több mint tíz éve dolgozom itt, és rengeteg emberrel találkozom.

- A családot szétveti az öröm?

Büszkék rám. A lányom jelenleg tanul, és egy játéküzletben boltvezető. A fiam huszonöt éves, informatikus. A feleségem is nagyon boldog, hogy nyertem. Egyébként teljesen átlagos életet élünk. Szeretek olvasni, és sokat utazunk. Bejártuk a környéket: Erdélyt, Szlovákiát, Ukrajnát. Szeretünk vitorlázni is, bár saját hajóm nincs. És egyelőre nem is lesz.

- Szerencsés ember; csak nyer majd egyet.

- Egyszer nyertem kártyán, hatszáz forintot. Nem a szerencsére, inkább az eszemre hagyatkozom.