1053 Budapest,
Papnövelde utca 4–6.
tel.: 267-0311, fax: 2661427
A Házirend a gimnázium működésének szabályozására és koordinálására létrejött megállapodás. Jelen Házirendet a tantestület 2004. november 8-án. fogadta el.
I. A tanulók jogai
1. A tanulók joga részt venni az osztály és az iskola életében és annak alakításában, a Házirend keretén belül.
2. A tanulók érdekképviseleti szerve az iskolai Diákönkormányzat.
3. Az iskolai Diákönkormányzat felépítését és működési feltételeit az 1993. évi LXXIX., közoktatásról szóló törvény 63–64. §-a, valamint ezzel összhangban a Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.
4. A tanulóknak jogukban áll részt venni az iskolai Diákönkormányzat ülésein. A tanuló sérelmével közvetlenül fordulhat szaktanárához, osztályfőnökéhez, az igazgatóhoz, az iskolai Diákönkormányzathoz, valamint az Iskolaszékhez. Megkeresésére 30 napon belül érdemi választ kell kapnia.
5. Minden tanuló választó és választható az iskolai Diákönkormányzat diáktisztségeire.
6. A tanuló joga, hogy válasszon a választható tantárgyak, foglalkozások közül, részt vegyen a szakkörök munkájában. A jelentkezés a törvény által előírt időpontig történik. Az igazgató 2 héttel a határidő előtt közzéteszi a szabadon választható órák és az adott órát tartó tanárok tervezett listáját. Az igényfelmérés alapján születik döntés a végleges listáról. A diákok a jogszabályok alapján még a tanév vége előtt módosíthatják jelentkezésüket. Indokolt esetben, kérvény alapján az igazgató engedélyezhet módosítást a késöbbiekben is.
7. A tanuló joga, hogy a tanulmányi előmenetelére vonatkozó valamennyi adatról naprakész tájékoztatást kapjon.
8. Minden olyan írásbeli számonkérést, mely legalább két tanítási hét ismeretanyagára épül vagy egész tanórás, a dolgozatot írató szaktanár köteles öt tanítási nappal korábban bejelenteni. Ha ez nem történik meg, úgy a dolgozatírást — a tanulók kérésére — el kell halasztani. Egy tanítási napon legfeljebb kettő, egy héten legfeljebb négy ilyen dolgozat íratható. Egy tanítási órán írt dolgozatra — a magyar nyelv és irodalomból írt dolgozatokat kivéve — csak egyetlen osztályzat adható.
9. A tanuló joga a dolgozatot és annak értékelését a megírástól számított két héten — tíz tanítási napon — belül kézhez kapni. A tanuló dolgozatának értékelésével kapcsolatban — kulturált formában — kérdéseket tehet fel, melyekre a tanár köteles válaszolni. A szülőnek joga van az iskolában őrzött dolgozatokat a fogadóórán megtekinteni.
10. A tanuló joga, hogy mind félévi, mind év végi osztályzatát félévenként legalább két, különböző időpontokban szerzett érdemjegy alapján kapja. Amennyiben a tanuló úgy gondolja, hogy év végi érdemjegye nem tükrözi híven szaktárgyi tudása alapján nyújtott teljesítményét, a Közoktatási Törvény 11.§ 1/o. pontja értelmében jogában áll független vizsgabizottság előtt számot adni tudásáról.
11. A tanuló joga, hogy minden tanítási órák közti szünetet a Házirend betartása mellett teljes tartamában saját belátása szerint használjon fel.
12. A tanuló joga, hogy — indokolt esetben — szociális juttatásban, szociális támogatásban, tanulószobai ellátásban részesüljön.
13. A tanuló joga, hogy a jogszabályoknak megfelelően tankönyvtámogatásban részesüljön. A normatív támogatásra való jogosultságot a jogszabályokban megadott időpontig kell jelezni. A határidő jogvesztő hatályú. Az iskola a normatív támogatást a tankönyvvásárlás pénzbeli támogatásával, illetve az iskolai könyvtárból történő tankönyvkölcsönzéssel oldja meg. A jogosultság felmérése után illetve az utólagos tankönyvrendelés alapján felmerülő igényeket kizárólag tankkönyvkölcsönzéssel teljesíti az iskola.
A normatív támogatásra nem jogosult diákok tankönyvhöz jutását kérvény alapján, a pénzügyi lehetőségek figyelembevételével, a könyvtárból való tankönyvkölcsönzéssel segíti az iskola. A kérvényt a normatív támogatás igénylésével egyidőben kell benyújtani. Döntést csak a normatív jogosultságok teljesítése után hoz az iskola.
14. A 9. évfolyamtól kezdődően rászoruló tanulóinknak lehetőségeink szerint kollégiumi elhelyezést biztosítunk. A felvétel rendjét a kollégiumi házirend tartalmazza.
15. A tanuló joga, hogy a jogszabályok alapján járó kedvezményes étkeztetést igénybe vegye. Az erre vonatkozó kérvényt illetve a csatolandó igazolásokat az első kedvezményes díjfizetés előtt kell beadni.
16. A tanuló tanítási napokról történő hiányzását 3 tanítási napnál nem hosszabb időtartam esetén félévenként két alkalommal a szülő, 3 napnál hosszabb időtartam esetén az orvos és a szülő együttesen igazolhatja. Tanévenként egyszer, 5 tanítási napnál nem hosszabb hiányzásra, előzetes szülői megkeresés alapján az osztályfőnök, 5 tanítási napnál hosszabb hiányzásra az igazgató adhat engedélyt. Az engedély megtagadása csak indoklással történhet. Ha a tanuló országos tanulmányi versenyen vesz részt, vagy államilag elismert nyelvvizsgát tesz, hiányzásai a következő mennyiségben tekintendők igazoltnak:
— az OKTV I. fordulója esetén a verseny napján függetlenül a verseny időtartamától
— egyéb országos tanulmányi verseny 1. forduló (2—3 óra időtartamú): a verseny napján
délelőtt 11 órától a tanítás végéig, vagy 10 óráig és 13 óra után, a tanuló kérésének megfelelően
— egyéb országos tanulmányi verseny 1. forduló (4—5 óra időtartamú): a verseny napján
— bármely országos tanulmányi verseny 2.forduló ( 2—3 óra időtartamú): a verseny napján
— bármely országos tanulmányi verseny 2.forduló (4—5 óra időtartamú): a verseny napján és az azt megelőző munkanapon
— országos tanulmányi verseny (OKTV) döntője: a verseny napja és az azt megelőző két munkanap
— a többi országos tanulmányi verseny országos döntője: a verseny napján és az azt megelőző munkanapon
— közép- vagy felsőfokú államilag elismert nyelvvizsgára tett első kísérlet esetén — nyelvenként és szintenként — a vizsga napján és az azt megelőző munkanapon. A második és minden további próbálkozás esetén a vizsga napján.
Az ilyen jellegű hiányzásokról az osztályfőnököt előzetesen értesíteni kell. Az ellenőrzőkönyvnek a tanuló minden hiányzását tartalmaznia kell.
17. A 12. évfolyamon a tanuló és a szülő írásbeli kérése alapján lehetőség van úgynevezett nyílt napok látogatására. A tanuló, miután osztályfőnökének előzetesen jelezte szándékát, legfeljebb két alkalommal részt vehet a nyílt napok rendezvényein.
18. Ha a tanuló egy adott tantárgyból rendkívül kiemelkedő eredményt ért el, és abból összevont, előrehozott osztályozó vizsgát tesz, akkor a tantárgy tanulásának utolsó évében óralátogatás alól felmenthető. A felmentést a szülő írásbeli kérésére az igazgató adja.
19. Ha a tanuló idegen nyelvből államilag elismert középfokú C típusú nyelvvizsga bizonyítványt szerzett, a 12. évfolyamon az adott nyelvből óralátogatás alól felmenthető. A 9—11. évfolyamokon a felmentéshez felsőfokú C típusú államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvány szükséges. A felmentést a szülő írásbeli kérésére az igazgató adja.
20. A tanuló az iskolában nem részesülhet sem testi fenyítésben, sem megaláztatásban.
21. A tanuló joga, hogy az iskola egésze számára szervezett, tanítási időn kívüli rendezvényeken részt vegyen. Ugyancsak joga az olyan szűkebb iskolai közösség rendezvényén való részvétel, mely közösségnek tagja. Ezt a jogát kötelező jellegű rendezvény esetén az iskola igazgatója vonhatja meg. Nem kötelező jellegű rendezvény esetén a rendezvényt megelőzően kizáró döntést a rendezvényért felelős tanár kérésére az iskola igazgatója hozhat, a rendezvény közben történő kizárást a rendezvényért felelős tanár hozhat, mely döntését köteles az iskola igazgatójának megindokolni. A szűkebb közösséghez nem tartozó tanuló is részt vehet az adott rendezvényen, ha ebbe a rendezvényért felelős tanár és a szűkebb közösség egyaránt beleegyezik.
22. Pártpolitikai nézeteit nyilvánosan egyetlen tanár sem terjesztheti a tanulók között. (Nyilvánosnak minősül a tanítási és osztályfőnöki órán, óraközi szünetben, illetve bármilyen iskolai rendezvényen történő terjesztés.) A tanár a tanulókat nem késztetheti párt vagy pártok által szervezett politikai rendezvényeken való részvételre. Semmilyen formában — sem magánbeszélgetésekben, sem nyilvánosan — nem tilthatja meg az ilyen jellegű rendezvényeken való részvételt, kivéve, ha az adott rendezvény a Magyar Köztársaság Alkotmányába ütközik, vagy a törvények tiltása alá esik.
23. A tanuló joga, hogy tájékoztatást kapjon személyét és tanulmányait érintő kérdésekről, valamint e körben javaslatot tegyen, továbbá kérdést intézzen az iskola vezetőihez, pedagógusaihoz, az iskolaszékhez, s arra legkésőbb a megkereséstől számított tizenöt napon belül - az iskolaszéktől a tizenötödik napot követő első ülésen - érdemi választ kapjon.
II. A diákközösség jogai
Vannak olyan jogok, amelyek csak a diákok közösségében értelmezhetők vagy gyakorolhatók. E jogok gyakorlása során a diákközösséget alapvetően az iskolai Diákönkormányzat képviseli.
1. A diákközösségnek egyetértési joga van az iskolai Szervezeti és Működési Szabályzat törvényben meghatározott részeinek, valamint a Házirend elfogadásakor.
2. A diákközösségnek döntési joga van egy tanítás nélküli munkanap programjának kialakításában, kérésüket a nevelőtestület munkatervi értekezletén terjeszthetik elő.
3. A diákközösségnek véleményezési joga van a diákok osztálynál nagyobb csoportját érintő döntések meghozatalánál.
4. Az iskolai Diákönkormányzat vezetőségének joga, hogy minden tantestületi ülés azon szakaszán, amely a diákság ügyeivel foglalkozik, tanácskozási joggal részt vegyen.
Közösségileg gyakorolható további jogok:
5. Iskolai programok szervezése, rendezése. Az iskola vezetőjével együttműködve a diákközgyűlés megszervezése.
6. Diákkörök szervezése.
7. A tanulók joga, hogy iskolarádiót működtessenek és iskolaújságot adjanak ki, melynek felelős szerkesztőit a tantestület az iskolai Diákönkormányzattal egyetértésben nevezi ki, működési feltételeit a Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. Az iskolarádió minden nap a 2. óra utáni szünetben sugározhat.
8. A tanulók nagyobb csoportja alatt bármely iskolai szervezett tanórai vagy tanórán kívüli foglalkozáson résztvevő tanulók csoportlétszámának nagyobbik felét ( 50% + 1 főt ) kell érteni
9. Az iskola minden tanévben diákközgyűlést szervez. A diákközgyűlés időpontját - a diákönkormányzattal előzetesen egyeztetve – az igazgató határozza meg az éves munkatervben.
III. A tanulók kötelességei
1. Minden tanuló köteles a tanulmányi munkában legjobb képességei és szorgalma szerint részt venni, képességeihez és tudásához mért legjobb teljesítményt nyújtani.
2. Minden tanuló köteles tiszteletben tartani mások jogait és emberi méltóságát.
3. Az ellenőrző könyv a szülő és az iskola közötti kapcsolattartás első számú eszköze, melyet a tanuló köteles magánál tartani.
4. Az első órára jövő tanuló köteles 7.55-re beérkezni az iskolába.
5. A tanuló köteles minden tanórán becsengetéskor a tanteremben az órára felkészülve várni az órát tartó tanárt. :Ha a becsengetés után érkezik a tanterembe, mulasztása késésnek minősül.
A tanórák csengetési rendje a következő :
0. óra 7 15–7 55
1. óra 8.00–8.45
2. óra 9.00–9.45
3. óra 10.00–10.45
4. óra 10.55–11.40
5. óra 12.05–12.50
6. óra 13.15–14.00
7. óra 14.10–14.55
6. Ha az órát tartó, vagy az őt helyettesítő tanár 5 perccel a becsengetés után nem érkezik meg a tanterembe, az azzal megbízott tanuló (hiányzása esetén a jelenlévők közül a névsorban első tanuló) köteles ezt az irodában jelezni.
7. Minden tanuló köteles a rábízott hetesi feladatokat ellátni: gondoskodik krétától, a tanterem szellőztetéséről és tisztaságáról; a tanár kérésére jelenti a távollevőket, a tanóra után letörli a táblát. Ha nincs kijelölt naplófelelős, ellátja annak feladatait is.
8. A tanuló a hiányzására, késésére vonatkozó igazolását a mulasztást követő 5 tanítási napon belül köteles osztályfőnökének benyújtani. Ha a tanuló ezt a határidőt nem tartja be, mulasztását igazolatlannak kell tekinteni.
9. Az előrelátható ok miatti hiányzásokat előzetesen az osztályfőnöknek be kell jelenteni.
10. A mobiltelefont a tanítási órák időtartamára ki kell kapcsolni.
11. A tanuló kötelessége, hogy közreműködjön saját környezetének és az általa alkalmazott eszközöknek a rendben tartásában, a tanítási órák, kollégiumi foglalkozások, rendezvények előkészítésében, lezárásában.
12. A tanuló jogutódjaként az iskola, kollégium szerzi meg a vagyoni jogokat minden olyan, a birtokába került dolog felett, amelyet a tanuló állított elő, vagy amely a tanuló jogviszonyából, kollégiumi tagsági viszonyából eredő kötelezettségének teljesítésével összefüggésben, illetve a tanulói, kollégiumi tagsági viszonyhoz kapcsolódó, azonban az abból származó kötelezettségekhez nem kötődő feladatok teljesítésekor jött létre. A tanulót díjazás illeti meg, ha az iskola, kollégium a vagyoni jogokat másra ruházza át. A megfelelő díjazásban a tanuló – tizennegyedik életévét be nem töltött tanuló esetén szülője egyetértésével – és az iskola igazgatója vagy az általa kijelölt személy állapodik meg.
IV. Helyiséghasználat
1. Az iskola hétköznapokon 6.45-től 20 óráig van nyitva. Az iskola diákjai ezen idő alatt az épületben tartózkodhatnak, ha nem zavarják az ott folyó munkát. A kötelező és választott foglalkozások időtartamán kívül az iskola nem vállalja a diákok felügyeletét.
2. Minden tanuló igénybe veheti az iskolában rendelkezésre álló eszközöket, létesítményeket, pl. könyvtár, tornaterem, stb. a Házirendben meghatározott feltételek mellett.
3. A tanuló az iskolai számítógéprendszer használatakor köteles vigyázni az eszközök és programok épségére. Nem módosíthatja, illetve törölheti mások munkáját (kivéve ha az érintett fél erre felkéri). Az e pontban írottak szándékos megszegése fegyelmi büntetést, illetve az iskolai számítógéprendszer használatától való ideiglenes vagy végleges eltiltást vonja maga után.
4. Az iskolarádió stúdiójába csak azok a diákok léphetnek be, akik a megfelelő balesetvédelmi és technikai ismeretek elsajátítása után erre írásbeli engedélyt kaptak. Az engedély visszavonásig érvényes.
5. A tanuló kötelessége, hogy az iskola létesítményeit, eszközeit célszerűen használja, és épségét megóvja. A létesítményekben, eszközökben szándékosan vagy durva hanyagsággal okozott károkért a kár okozója, illetve annak gondviselője anyagilag is felelős.
6. A diákok a rendelkezésükre bocsátott létesítményekért, eszközökért írásban vállalnak anyagi felelősséget.
7. A tanulók távozáskor napközben is zárják be osztálytermüket, okmányaikat és értéktárgyaikat vigyék magukkal. A tanítás utáni távozáskor az osztályterem ablakait csukják be, ruhaneműt, taneszközt, sportfelszerelést ne hagyjanak a tanteremben.
8. Nagyobb összegű pénzt, értéktárgyakat tanulóink lehetőleg ne hozzanak magukkal, ha ez mégis elkerülhetetlen, megőrzésre le kell adni a gazdasági irodában.
9. A talált tárgyakat a III. emeleti gazdasági irodába adhatják le a tanulók, illetve az elhagyott tárgyakat itt vehetik át tanulók. A testnevelési órán elveszett tárgyak után a tornaszertárban érdeklődhetnek a tanulók.
10. Az iskolai könyvtár hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken 9-14 óráig tart nyitva. A kikölcsönzött könyveket a tanulóknak legkésőbb az utolsó tanítási héten vissza kell adni. Hiány esetén a tanulót, illetve a szülőt kártérítési kötelezettség terheli.
11. Az iskola feladatát tekintve politikamentes intézmény. Ezért az iskola területén és az iskolai rendezvényeken tilos bármely párt jelképeit, jelvényeit viselni, használni és terjeszteni. Pártpolitikai rendezvényt az iskola területén sem tanítási időben, sem tanítási időn kívül tartani nem szabad.
12. A tanuló az iskola épületében sem tanítási időben, sem tanítási időn kívül nem fogyaszthat szervezetére káros élvezeti cikkeket (dohány, alkohol, kábítószer). Ez a tiltás érvényes minden, az iskola keretei között szervezett rendezvényre is. A drogok birtoklását, fogyasztását és terjesztését a Büntető Törvénykönyv szigorúan bünteti.
13. A tanuló az iskola épületét a tanítási idő alatt a szülő írásbeli kérésére és/vagy az osztályfőnök illetve az igazgatóság írásbeli engedélyével elhagyhatja.
14. Tűzriadó és bombariadó esetén a szaggatott csengetésre a tűzriadó tervben meghatározott rend szerint kell elhagyni az iskola épületét. A bombariadó miatt elmaradt tanítási órákat pótolni kell.
15. A tanulók hivatalos ügyeiket a titkárságon és a gazdasági irodában a 4. és 5. óra utáni szünetben és 14.00 -tól 14.15-ig intézhetik.
V. Egészségvédelem, baleset-megelőzés
1. A tanuló joga, hogy rendszeres egészségügyi felügyeletben és a szükséges ellátásban részesüljön.
2. A tanuló köteles saját és társai testi épségének óvására. A tanuló nem hozhat olyan eszközt vagy anyagot az iskolába, mellyel saját vagy mások testi épségét veszélyeztetheti.
3. Minden tanévben az első osztályfőnöki órán az osztályfőnökök ismertetik a tanulókkal a tűzvédelmi és baleset-megelőzési tudnivalókat. A szaktermekre, tornateremre vonatkozó speciális szabályokról a tanév első szakóráján a szaktanár tájékoztatja a tanulókat. A tanulók aláírásukkal igazolják, hogy részt vettek a tűzvédelmi és baleset-megelőzési oktatásban.
4. A tanuló köteles a szaktantermek és a tornaterem igénybevételekor a szaktanár külön előírásait betartani. Ezeken a helyeken diák csak tanári felügyelettel tartózkodhat.
5. Az iskola épületében kialakuló veszélyhelyzetre szaggatott csengetés hívja fel a figyelmet. Ekkor minden tanuló köteles az épületet a legrövidebb időn belül a tantermekben kifüggesztett menekülési útvonalon elhagyni.
VI. Fegyelmi ügyek
1. A Házirend az iskolai élet alapvető szabálya. Ha az iskola bármely tanulója vagy dolgozója a Házirenddel ellentétesen cselekszik, a sértett, annak képviselője, a sértettel egyetértésben az iskolai Diákönkormányzat, illetve az Iskolaszék, — sértett hiányában az iskolai élet bármely résztvevője — az iskola igazgatójához fordulhat.
2. Ha a Házirendet a tanuló megsérti, a szabálysértés mértékétől függően részesíthető szaktanári intésben, osztályfőnöki figyelmeztetésben, intésben, megrovásban, továbbá igazgatói figyelmeztetésben, intésben, megrovásban, illetve fegyelmi eljárás indítható ellene. Az igazgatói büntetési fokozatok bármelyike csak az osztályfőnökkel, illetve a szaktanárral való egyeztetés alapján adható. Az itt megjelölt büntetési fokozatok mindegyikét a tanuló ellenőrző könyvében és a haladási naplóban rögzíteni kell. A tanuló egy tanévben azonos igazgatói büntetési fokozatban csak egyszer részesülhet. Fegyelmi határozatot csak az igazgató (megrovás, szigorú megrovás, meghatározott kedvezmények megvonása), illetve a tantestület (áthelyezés másik osztályba, iskolába, eltiltás a tanév folytatásától, kizárás) hozhat.
3. A tanuló tanulói jogviszonya, tanköteles tanuló kivételével — akarata ellenére — csak fegyelmi határozattal , illetve a jogszabályokban rögzített mértéket túllépő hiányzás esetén szüntethető meg. a törvény által előírt keretek között. Nem szükséges fegyelmi határozat a tanuló jogviszonyának megszüntetéséhez abban az esetben, ha igazolatlan óráinak száma meghaladja a tanuló heti óraszámát.
Ha mulasztott óráinak száma egy tanéven belül meghaladja a 250-et, akkor a tanuló a tanév végén nem osztályozható; de a nevelőtestület engedélyével osztályozóvizsgát tehet.
Ha a tanuló mulasztott óráinak száma egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, a tanítási év végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozóvizsgát tegyen. A nevelőtestület az osztályozóvizsga letételét akkor tagadhatja meg, ha az igazolatlan mulasztások száma meghaladja az igazolt mulasztások számát
Ha a tanuló mulasztásainak száma már az első félév végére meghaladja a meghatározott mértéket, és emiatt teljesítménye nem volt érdemjeggyel értékelhető, félévkor osztályozóvizsgát kell tennie.
4. A tanuló minden hetedik igazolatlan késését követően újabb büntetési fokozatban részesül. Igazolatlan órák esetében a büntetési fokozatok határai a következők: 1.,2.,6.,10.,15. és 20. óra.
5. Ha a tanuló osztályfőnöki intésben részesül, az adott félévi magatartás minősítése legfeljebb „jó”, ha osztályfőnöki megrovásban, legfeljebb „változó”, ha igazgatói intést, illetve rovót kapott, tanév végi minősítése „rossz”.
6. Igazolatlan mulasztás esetén Az iskola köteles a szülőt értesíteni a tanköteles tanuló első igazolatlan mulasztásakor, illetve, ha a nem tanköteles kiskorú tanuló igazolatlan mulasztása a tíz órát eléri. Ha az iskola értesítése eredménytelen maradt, és a tanuló ismételten igazolatlanul mulaszt, az iskola a gyermekjóléti szolgálat közreműködését igénybe véve megkeresi a tanuló szülőjét
VII. A Házirend hatálya
1. A Házirend a diákok iskolába történő érkezésétől az onnan való távozásáig, valamint az intézmény területén kívüli iskolai rendezvényeken hatályos.
2. A Házirend a beiratkozástól a tanulói jogviszony megszűnéséig érvényes a diákokra.
3. A Házirendet és annak módosítását a tantestület hagyja jóvá az iskolai Diákönkormányzat és az Iskolaszék egyetértésével.
4. A Házirendet beiratkozáskor minden tanulónk megkapja, melynek tudomásulvételét a tanuló és a szülő aláírásával igazolja. Az aláírt Házirendet a tanuló az Ellenőrzőjében köteles tartani.
5. A Házirendet minden egyes módosítást követően egy héten belül ismertetni kell a tanulókkal, a módosítást követő első szülői értekezleten a szülőkkel. A Házirend egy példányát minden osztályteremben ki kell függeszteni.
6. A Házirend és annak esetleges későbbi módosításai kihirdetéskor lépnek életbe, és visszamenőleges hatállyal nem érvényesek.
A Házirendet kiadta:
Budapest, 2004.november 8.
a tantestület képviselője
a Diákönkormányzat képviselője az Iskolaszék képviselője
|